Faraa Hercegnő története…

2006 tavaszán öreg németjuhászunk mellé kerestünk társat, hogy legyen aki leveszi idősödő és már nehézkesen mozgó vállairól a házőrzés kemény feladatát.

A családtagok véleménye megoszlott arról, hogy milyen fajtájú egyedet válasszunk – a Bordói dogtól, a Cane Corsón át több fajta is szóba került, de a Ridgeback fel sem merült, mert erről a fajtáról ekkor még nem is hallottunk.

Az alapelvünk az volt, hogy erőteljes, de nem „emberevős” kutyát keressünk, aki persze intelligens társ is - merthogy nálunk a házőrzés csak mellékállás…

Így aztán 2006 áprilisában kutyanézőbe indultunk a tatai CACIB kiállításra,  - ahol megszereztük a díjnyertes Bordói dog elérhetőségét is - a nejemnek feltűnt  3-4,  egy kupacban heverésző számunkra ismeretlen kutya.

Ő, aki a Bordóit és a Cane Corsót első perctől ellenezte, érdeklődve figyelte milyen szépek és nemesek a kutyák, természetesen ennek hangot is adott, de mi fiúk hevesen ellenkeztünk. Ellenérveink leginkább abban merültek ki, hogy olyan „vizslás”, biztos gyenge, meg egyébként is …

Néhány nappal később feleségem a számítógép elé ültetett és számos fotót, leírást mutatott a Ridgebackról.

A fényképeket nézegetve el kellett ismernem, hogy egyáltalán nem vizslás és a leírások alapján gyengének sem nevezhető ez a fajta.

Aztán csupa olyan dolgot tudtunk meg róluk, melyek mindjobban felkeltették érdeklődésünket.

Így vettük fel a kapcsolatot a Bulawayo Baobab Kennel tulajdonosaival és mentünk el az általuk szervezett „ricsis séták” egyikére ahol testközelből tapasztaltuk, minden igaz amit addig olvastunk. Meglátva Nubát, Angot, Bahiyát eldőlt,hogy nekünk is ilyen kutya KELL. Számunkra, akiknek mindig is volt kutyánk (németjuhászok, dobermann) hihetetlen látványt nyújtottak, ahogy repültek a térdig érő fű felett, sokszor olyan hatást keltve mintha egy ménes futását hallanánk-látnánk magunk körül. Az hogy milyen gyorsak, erőteljesek és közben mégis finomak a játék hevében, leírás alapján hihetetlennek tűnő ellentmondás volt számunkra, de be kellett látnunk ez is igaz rájuk.

Beszélgetés közben kiderült, hogy Őket láttuk Tatán is, csak éppen a kiállítási szereplés után szundikáltak.

Miután Angoval a nyárra tervezték következő almukat, azonnal jelentkeztünk a várományosok sorába. Természetesen a legszebb kanra tartva igényt, hiszen terveink szerint a kiállítások győztesét, a fajta legtökéletesebb tenyészkanját kívántuk felnevelni.

Sajnos a mi kis álomkutyánk mohósága áldozata lett. Minden odaadó gondoskodás ellenére szomorúan hívtak két nappal azelőtt, hogy  hazavittük volna.

Miután kipityeregtük magunkat, lázas keresgélésbe fogtunk, mert ugye nem maradhat egyedül öreg napjaira Scothi és persze már mi is rákészültünk a kölyök érkezésére … játékok, szabadság…

Így találtuk az African Fata Morgana Kennelt, ahol éppen olyan idős kölykök voltak,mint Cisco, igaz hogy csak két kislánynak nem volt még gazdája.

Ez persze komoly dilemma elé állított minket, hiszen abban ez idáig teljes egyetértésben voltunk, hogy kan kutyust szeretnénk, de végül is úgy döntöttünk, hogy kimegyünk és megnézzük őket.

Szombat délután elindultunk kiskutyanézőbe. Útközben beszélgettünk a kocsiban és néhány kilométer alatt megszületett a döntés, ha olyan kutyát látunk, ami megtetszik, akkor azt azonnal elhozzuk.

Ez délután két óra körül volt.

Amikor megérkeztünk a csöppségek a kertben szaladgáltak, játszottak.

Azonnal feltűnt mindnyájunknak egy a többieknél kisebb, törékenyebb, de tökéletes formájú kislány, aki nem csatlakozott a hancúrozókhoz. Összenéztünk és megszületett az egyhangú döntés Ő a mi kutyánk.

A tenyésztő – Perecz Móni –  tágranyílt szemekkel, csodálkozva nézett ránk, hogy ilyen hamar meghoztuk döntésünket, de megértette, hogy ez szerelem első látásra.

Öt órakor már vittük is magunkkal haza African Fata Morgana Faraa-t.

Azóta beigazolódott, hogy jól döntöttünk, hiszen a mi Faraa Hercegnőnk a világ legodaadóbb, legtündéribb, és minden legek leg-je lett – legalábbis számunkra.

Danuwa története

.. avagy könnyű Katát (Editet & Lacit) táncba vinni…

Faraa mellett nem volt nehéz arra az álláspontra helyezkedni, hogy egyszer csak társat kerítünk mellé, ami természetesen egy másik ridgeback lesz.

Scotch-i kutyánk elmúlása tovább erősítette ebbéli elhatározásunkat, hiszen Faraa-n határozottan megmutatkoztak az egyedüllét negatív nyomai.

A családi tanács úgy határozott, hogy Faraa 2009 nyarára tervezett első almából megtartunk még egy kislányt, így fejlesztjük falkánkat..

…. aztán 2008 nyarán sorra születtek az ismerős kennelekben a ridgeback kölykök…

Nejemmel felváltva próbáltuk le illetve rábeszélni a másikat a kiskutyák meglátogatásáról-ra, mert titkon sejtettük, hogy nem lesz annak jó vége.....

Végül is úgy alakult, hogy Melindáékhoz jutottunk el baby nézőbe.

Amikor megérkeztünk és megpillantottuk a kicsiket, és köztük a Faraa-hoz hasonlóan többieknél lényegesen kisebb picurkát, már mindketten sejtettük, hogy nem várunk még egy évet….

Danuwa –ahogy később a picur elneveződött – az első pillanattól fogva kedvesen bújt Edithez, kölcsönösen kiválasztották egymást és gyakorlatilag azonnal megszületett a döntés, hogy Faraa mellé egy Bulawayo bébi kerül társnak.

[Nyitólap] [Hírek] [Kutyáink] [Faraa] [Danuwa] [Adia] [Aina] [Amira] [Asali] [Aza] [Kiállítások] [RR története] [Standard] [Álomszép alom] [Fényképek] [Kapcsolat] [Linkek] [Vendégkönyv] [Szivárvány-híd]